Körtés-csokis finomság

 A lentebb bemutatott gőzölt pudingban amellett, hogy roppant egyszerű, az a legjobb, hogy olyan alaptésztája van, amit aztán variálhatunk kedvünk szerint. Én valamelyik nap akartam sütni valami finomat, ugyanis babalátogatóba mentem barátnőmhöz, akinek egy három hónapos kisbaba mellett a legkevésbé sincs ideje házi finomságokat gyártani, így gondoltam meglepem valamivel. Bogarásztam is a receptek között, de mindegyik olyan volt, amihez legalább egy olyan hozzávaló kellett volna, ami egyáltalán nem volt itthon, boltba menni pedig egyáltalán nem volt kedvem.

Na gondoltam, akkor nem variálok én itt össze-vissza, hanem kikeverem a legegyszerűbb tésztát, és feldobom egy kis körtebefőttel és csokival. Mert hogy ezek viszont voltak itthon.

Hozzávalók:

– 15 dkg vaj (vagy sütőmargarin, én utóbbit szoktam inkább használni)

– 15 dkg liszt

– 1 púpos teáskanál sütőpor (itt meg a szódabikarbóna lehet opcionális verzió)

– 3 tojás

– egy fél narancs leve és héja

– egy teáskanál mézeskalács fűszerkeverék (ha épp nincs otthon, akkor egy kis faháj-szerecsendió kombó is megteszi. A szerecsendiót egyébként érdemes otthonra beszerezni, mert elsőre drágának tűnik ugyan, de egy csomag – amiben olyan négy, öt darab van – majd egy évig elég.)

– 2 kanál méz (ha nincs otthon, akkor ki lehet hagyni, ez már igazán csak nüansznyi feljavítás)

– 1 csomag vaníliás cukor

– körtebefőtt (hogy ebből mennyit teszünk bele, ízlés kérdése. Ha nincs otthon körte, akkor helyettesíthetjük bármilyen olyan gyümölccsel, ami elég kemény, és nem mállik szét a sütés során, pl. keményebb fajta almát. De ha nagyon akarjuk, rakhatunk bele akár mazsolát, aszalt barackot is.)

– kb. 10 dkg étcsokoládé széttörve

Elkészítés:

A lentebb vázolt módon úgy kezdünk, hogy begyújtjuk a sütőt. Nekem a legjobban ez a módszer vált benne az ilyen egyszerű sütiknél, tudniillik, hogy negyed óráig legnagyobb lángon melegítem a sütőt, utána a legalacsonyabbon megsütöm a sütit, de ezt mindenkinek magának, a saját sütőjénél kell megtapasztalnia. Mindenesetre ha valaki az én módszeremet követi, akkor nagyon nem lőhet mellé.

Na miután megvagyunk a sütő begyújtásának borzasztó bonyolult műveletével, következik a tészta összeállításának még annál is sokkal bonyibb metódusa.

Először is a puha vajat (margarint) összedolgozzuk a cukorral, és a tojásokkal, egészen addig, míg viszonylag homogén masszát nem kapunk. Aztán ehhez hozzáadjuk a mézet, a fél narancs levét, és héját, valamint a vaníliás cukrot. Ezt is szép egyneműre keverjük, ha közben kis buborékok keletkeznek a masszában, annál jobb.

Olyan öt percnyi keverés után (mert ennyi elég neki, túlzásokba meg ne essünk, hacsak nem nagyon muszáj), hozzáadjuk a lisztet,sütőport, és a mézeskalács-fűszerkeveréket. A liszt hozzáadása után egy még keverhető, de nem folyós tésztát kell kapnunk. Ha nagyon híg lenne, tegyünk hozzá még nyugodtan lisztet, hiszen lisztje, gyártója válogatja, hogy melyik hogy viselkedik a többi hozzávalóval. De ez meg már kémia, és mivel én sem nagyon értek hozzá, hagyjuk is:-)

Mikor szépen összeállt a tésztánk, fogunk egy magasabb falú tepsit, és kibéleljük alufóliával. Mondhatnám azt is, hogy kivajazzuk és lisztezzük, de mivel ott kerülöm a mosogatást, ahol tudom, inkább az alufóliát javaslom, mert azt csak kikapom a tepsiből, amit aztán eltörlök egy konyhai papírtörlővel, és pikk-pakk tiszta is:-) Merthogy segíts magadon, Isten is megsegít ugye.

Miután kibéleltük a tepsit, beleöntjük a tésztát, amit igyekszünk egyenletesen eloszlatni. Aztán következik a legjobb, a dekorálás. Lehet csak úgy rusztikusan is beledobálni a körtét, és az összetört csokit, de én éppen rendszerező hangulatban voltam, úgyhogy a következőt gyártottam.

Ha elkészültünk a nagy művel, betoljuk a sütőbe, amit abban a pillanatban leveszünk a legalacsonyabb fokozatra, majd olyan 35-40 perc alatt készre sütjük.

Még egyszer: sütőt lehalkítani!!!!

Sütőtől függően lehet több vagy kevesebb a sütési idő, de min. 20 perc azért kell neki. Akkor van kész, mikor szép barna színe van, és kellemesen illatozik.

Ha elkészült, akkor nincs mád dolgunk, mint felvágni, és jól megenni az egészet:-)



U.i.: barátnőmnek nagyon ízlett. Legalábbis ezt mondta, de mosolygott is közben, úgyhogy azt hiszem igazat mondott:-)

Címkék:
Tovább a blogra »